Sok és sokféle zeneiskola létezik. Nagyon régen tanultam hangszeren játszani, de mostanában azon gondolkodom, hogy újra előveszem a hegedűmet. Mivel győzne meg, hogy az önök iskoláját válasszam?

– Hegedűtanárunk éppen nincs…

Óh… Van ukulelém is! 

– Az jó, hajdanán tanítottam ukulelét is. Mi a könnyűzene legjellemzőbb hangszereivel foglalkozunk. Gitár, basszus gitár, zongora, ének, dob és szaxofon tanítást vállalunk. Tíz magasan képzett kollégával dolgozom együtt. 

Mi volt az elvárása feléjük?

– Volt egy vízióm, amelyet egyedül képtelen voltam megvalósítani, mivel bizonyos óraszámnál többet már nem tudtam vállalni. Szóltam azoknak az évfolyamtársaimnak és zenész barátaimnak, akikről úgy gondoltam, hogy szívesen és jól tanítanának. 2020 novemberében együtt indítottuk el az iskolát. Amikor felvettem a kollégákat, azt kértem tőlük, hogy a tanulóinkra úgy tekintsenek, mint az ügyfeleinkre. Nem ők tesznek nekünk szívességet, azzal, hogy minket választottak, nekünk kell mindent megtennünk azért, hogy ki tudjuk őket szolgálni.

Az összes kollégám komolyzenei előélettel rendelkezik, de a felvételnél nem volt szempont a tapasztalat. A legtöbben bőven harminc év alattiak. Egyikőjük még nem volt húszéves, és többen azelőtt soha sem tanítottak. Ha valaki komolyzenét szeretne tanulni nálunk, nincs akadálya, de mi elsősorban könnyűzenét tanítunk, amivel az állami iskolákban nem foglalkoznak, kivéve a Kőbányai Zenei Stúdiót.

A zenészek sokszor úgy határozzák meg önmagukat, hogy a szakmájuk a csúcsa a koncert, ugyanakkor a fellépésekből a kilencven százalékuk nem tud megélni. Többen azért nem tanítanak, mert attól tartanak, hogy olyan képet festenek magukról, mint akik a koncertezésből – a szakmájukból – nem tudnak megélni. Igyekeztem a kollégákat olyan irányba terelni, hogy ezt a gondolkodást elkerüljük. Ne állítsuk piedesztálra a fellépést, mondván minden más csak mellékes, hanem fogadjuk el, hogy a zenész szakma abból áll, hogy fellépünk, zenét, szövegeket, filmzenét írunk, producerként dolgozunk, és ha lehetőség nyílik rá, tanítunk is. Ez a sokszínűség teszi a szakmát teljessé. 

A világjárvány idején a hangszereladások száma az egekbe emelkedett. Az emberek rendeltek egyet maguknak, és zenélni akartak.

– A kezdeti nagy lelkesedés oka az volt, hogy ki akartak szabadulni otthonról. Készítettünk egy szép weboldalt, mert arra nagyon adtam, hogy a honlapunk jól nézzen ki. Egy jelentkezőnk azt mondta, hogy végre egy oldal, ahol a tanár nem csak magát fényezi, hanem bemutatja a szolgáltatás üzleti aspektusát is. A zenészek utálják, ha azt hallják: zeneipar – pedig ez az egyik legfontosabb iparág a világon. Nem vagyunk olcsó iskola, de megfizethetetlenek sem. Akik hozzánk járnak, azért jönnek, mert nekik megéri. Mi pedig cserébe segítünk, hogy kihozzák magukból a maximumot. 

A diákok online tanulnak vagy találkoznak a tanárral?

– Nálunk a személyes találkozó a jellemző, így volt még a covid alatt is... Megnéztem az összes kollegám hátterét, lehetőségét, és láttam, hogy mindenkinek minden eszköze, hangszere, kottája megvan ahhoz, hogy otthon tartsa az óráit. A tanulóink többsége felnőtt, akik számára a kihívást az jelenti, hogy munka és család mellett tanulnak zenélni. Azért is szervezünk koncerteket, hogy lássák egymást a tanítványaink, és megmutathassák a szeretteiknek, hogy eddig milyen szintet értek el. 

Az egyik koncertről készült videón látható egy picike kislány is. 

– Ő tízéves, az a legalsó határ nálunk. Az igazi célcsoportunk a huszonöt és negyvenöt év közöttiek, akik már befejezték a tanulmányaikat, elkezdtek dolgozni, valamiféle egzisztenciát is kialakítottak, és szívesen foglalkoznának azzal, amivel gyerekkorukban. Az egyik tanítványunk ötvenéves elmúlt, orvos, nem gyógyít már, az üzleti szférában helyezkedett el, és az a vágya, hogy utcazenész legyen. Az összes koncertünkön fellépett, zenekari órákra is jár. A hasonló korú és hasonló szinten játszó tanítványoknak lehetőséget biztosítunk, hogy zenekarban játszhassanak.

Tanári vezetéssel olyan zenekari órát tartanak, ahol céltudatosan tudnak készülni a koncertekre is. Testvérek is járnak hozzánk. Gyerek-szülő is tanul nálunk, általában nem egy időben – leginkább a gyerek kérésére. Vannak párok, akik egymásnak veszik a tanítást ajándékba. A hetvenéves édesapám is nálunk tanul gitározni. A fiatalok szívesen lépnek tovább zenei pályára. A mi feladatunk, hogy megnyissuk azokat az ajtókat, amelyek felé elindulhatnak. 

Mi a helyzet a diákok mumusával, a szolfézzsal?

– Ez lesz az új szolgáltatásunk! Már el is indult az egyik csoportunk. Kéthetente hétvégén egyik énektanárunk, Csakmag Vivi tartja majd az órákat. A szolfézs azért mumus, mert legtöbben nem értik, hogy mire való, pedig hasznos dolog. Legfőbb célja a hallás és a ritmusérzék, illetve a zenei érzetek fejlesztése.

2020 novembere óta hány koncertet tartottak?

– Hármat, és valószínűleg ősszel lesz a következő. Vállalkozók, családapák, anyukák, komoly beosztású emberek járnak heti egy-két egyéni órára, és zenekari órákra, ahol a számokat gyakorolják. A koncerteken általában feldolgozásokat adnak elő – több diákunk nagy vágya, hogy a kedvenc AC/DC számát eljátssza –, de van, aki saját dallal lép fel, amire mi is bátorítjuk a diákokat. 

Mi nincs ebben az iskolában? Nincs osztályzat, nincs bizonyítvány…

– … se tanmenet, se tananyag és nincs elbocsátás vagy dorgálás amiatt, ha valaki nem gyakorolt eleget. Hozzáteszem, hogy se a tanár, se a diák számára nem élmény úgy zenét tanulni, hogy a tanuló hosszútávon nem foglalkozik vele. De nem ez a jellemző. Az egyik tanítványom egy éven keresztül házassági válságban volt, és rosszul haladtunk. Ma már naponta két-három órát játszik. Azt vettem észre, hogy a mi célcsoportunk tagjai szívesebben gyakorolnak, mint hogy sörrel a kezükben meccset nézzenek. 

Mikor kezdett el tanítani?

– Tíz éve. Van olyan tanítványom, aki nyolc éve jár hozzám. Kéttannyelvű iskolába jártam, ahol megtetszett, amikor a tanár kiállt elénk egy gitárral a kezében, és angol népdalokat énekelt. A tizenegyedik születésnapomra kaptam egy gitárt, és beírattak a Molnár Antal Zeneiskolába. Gitárból mindig mindenhol túljelentkezés van, ezért sok tanár túlvállalja magát az állami iskolákban. Édesanyám bekönyörgött Tóthváry Györgyhöz, aki kiváló pedagógus volt. A családunkban nem zenélt senki. Anyukám egyetemen dolgozott, ott is tanított, és a nyolcvanas években kutatói munkát kapott Amerikában. Logopédus édesapám már az utazás előtt beszélte a nyelvet, de úgy jött vissza, hogy ő angol tanítással szeretne foglalkozni.

Szerintem a tanári hivatás nagyon mélyen benne kell, hogy legyen az emberben, viszont, ha nem becsülik meg, akkor nehéz mellé illeszteni a hivatástudatot. Már tinédzser koromban is tanítgattam, mert édesapám ismerősei közül többen szóltak, hogy szeretnének gitározni. Ez még nem volt igazi tanári szerep. Komolyabban 2013-óta foglalkozom tanítással, amikor felvettek a Kőbányai Zenei Stúdióba gitár szakra. Úgy érzem, tudok kapcsolódni a diákjaimhoz, minden helyzetben megoldást nyújtani, és ami a legfontosabb, hogy egész évben elérhető vagyok számukra. 

Jól beszél angolul. Külföldi diákokat is elvállal?

– Most is van amerikai tanulóm. Idővel szeretném, hogy külföldiek számára is elérhetővé váljon a tanulás. 

Azt olvastam a honlapon, hogy „egy ország kulturális fejlődésének első és legfontosabb lépése, hogy minél több ember tanuljon zenélni”. Mire hat a zene, milyen képességeket fejleszt?

– A zenével fejlődik a személyiségünk és a gondolkodásmódunk. Óriási élmény másokkal együtt játszani. Azok az emberek, akik zenét tanulnak, koncertekre is elmennek. Mi a legtöbb zenész problémája? Hogy nem tud megélni a zenélésből. Miért nem tud? Mert nincs elég ember, aki meghallgassa. Ez egy kör. Nekünk kell kinevelni azt a generációt, akik majd koncertekre járnak, ami többlépcsős és hosszú folyamat. Jó példa Svédország, ahol az elmúlt két évtizedben a mainstream és pop zenészek nagy százalékát kinevelték. A zeneoktatást elhelyezték az oktatás minden szintjén, ami húsz évvel később oda futott ki, hogy mára a svédeké az egyik legerősebb zeneipari piac. Nem küzdenek azzal, hogy lesz-e elég közönség, mert a kultúrájuk része a zeneoktatás, a koncertek látogatása.

Sok jelentkező megkérdezi, hogy a ritmusérzék, a hallás, a zenei érzék fejleszthető-e? Mind fejleszthető. Azt viszont ne felejtsük el, hogy a szorgalom nélkülözhetetlen. A legnagyobb zenészek mesélik, hogy tíz éves korukban kaptak egy dobfelszerelést, és húsz éves korukig ki se jöttek a pincéből, addig ott gyakoroltak. Ma ők a világ legjobb jazzdobosai. Ha valaki színpadra áll, akkor olyan aspektusait fejlesztheti a személyiségének, amelyeket máshol ritkán. Kikerülnek a diákok az egyetemről, és nem tudnak arról beszélni, amit négy-öt éven keresztül tanultak. Mivel sosem álltak ki emberek elé, képtelenek mások előtt megnyilvánulni, így a tudásukat sem tudják megmutatni. Ezt is gyakorolni kell.

Van egy tanítványom, akit sok-sok év után rávettem, hogy azzal a számmal, amelyet már nagyon jól tud, lépjen fel a januári koncertünkön. A koncert előtti órán azt mondta: „Mivel megígértem neked, ezt most előadom, de soha többé!” Miután lejött a színpadról, rögtön írt egy üzenetet, hogy ez olyan jó volt, hogy az összes fellépésen szeretne játszani. Azt még nem tudjuk, hogy hol lesz a következő koncert, de azt igen, hogy ő játszani fog, és azt is tudjuk, hogy mit. A nyilvánosság előtti szereplés örök emlék, és a színpadi jelenlétnek olyan személyiségfejlesztő ereje van, amit az élet más területein is lehet hasznosítani. 

Az iskola mellett életének másik fontos része a 2018-ban alapított Margo zenekar. Megtalálták már a közönségüket?

– Még keresgetjük. A Margo duóként indult és később bővült zenekarrá. Jazzel átitatott soul és R&B zenét játszunk. Egy felfelé ívelő folyamat közepén tartottunk, amikor elsodort minket a járvány, és mindent újra kellett építenünk. Készítettünk két lemezt, már tervezzük a harmadikat. 

Van átfedés a zenekari tagok és a tanárok között?

– Nincs, ez két teljesen külön dolog. Az énekesnőnk, Jéger Dorottya zeneterápiával foglalkozik. 

Nemcsak a Kőbányai Zenei Stúdiót végezte el, hanem a Zeneipari Hivatalt is. Ott mit tanult? 

– Mindent, ami a zeneiparral kapcsolatos: koncertszervezést, menedzsmentet, lemezkiadói tevékenységeket. Ez az iskola azért különleges, mert megtanítják, hogy a zenei szakma milyen rendszer része. Engem az érdekelt, hogyan kerül színpadra egy zenekar, hogyan működik a zenei média, mit csinálnak a nagyok külföldön, és mi itthon. Ha beszélek egy koncertszervezővel, ma már tudom, hogyan gondolkodik és mire van szüksége. Mindent, amit a Zeneipari Hivatalban tanultam, a mai napig használom.

Szeretném, hogy amit Budapesten a zeneiskolánkban kialakítottunk, az elérhető legyen más magyar városokban is. Öt éve a Margo azért tudott elindulni, mert én intéztem a zenekar ügyeit. Most éppen menedzsert keresünk, mert az iskola mellett erre már nem jut időm, főleg azért sem, mert egy tíz hónapos kisbaba vár otthon. Mutathatok róla fotókat?