edunext

tanulás, másképp.

Egyetemi dalköltő képzés indul
2024. Feb.25.

Egyetemi dalköltő képzés indul

Szerző: Edunext

Kollár-Klemencz László olyan további ismert kortárs művészeket kért fel oktatónak, mint Grecsó Krisztián, Háy János, Kemény Zsófi és Balla Gergely.

A 2024/25-ös tanévtől már dalköltő képzésre is lehet jelentkezni az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán.

A négy féléves esti képzést az ELTE azoknak ajánlja, akik irodalmi dalszövegek, és ezek zenei kíséretének írásával szeretnének foglalkozni, illetve akik később

előadóművészként, dalok, dalszövegek szerzőjeként, vagy a dalköltészet tudományának továbbadójaként szeretnének tevékenykedni.

 

A képzés ötletével Kollár- Klemencz László író, zenész és dalköltő kereste fel az egyetemet.

– Az én misszióm, hogy a dalköltészet mint műfaj és önálló művészeti ág kikerüljön a szórakoztatóipar könnyűzenei konjunktúrája alól, és elfoglalja megbecsült helyét.

Ebben a folyamatban a legfontosabb első lépés – a népzene és a jazz mintájára –, a dalköltészet legmagasabb szintű oktatása, az egyetemi képzésbe való integrálása.

Az egyetemi oktatásban képzett dalköltők el fogják hozni a műfaj kiemelkedését és megbecsültségét is.

Ez a dalköltő képzés hatással lesz nemcsak a kortárs zenére és irodalomra, hanem a kultúra más területeire – film, képzőművészet, színház – is, így hozzájárul az egész magyar kulturális élet színvonalának emeléséhez.

– mondta a zenész.

Az önköltséges művészeti képzést még érdekesebbé teszi, hogy az ELTE tanárain kívül

számos kortárs dalszerzőt, költőt és írót is szeretnének bevonni az oktatásba.

A nevek között szerepel: Balla Gergely, Dargay Marcell, Grecsó Krisztián, Háy János, Kemény Zsófi, Másik János, Menyhárt Jenő, Sebő Ferenc, Szendrői Csaba és Víg Mihály.