A mindennapok különböző területein szembesülünk robotokkal: a futószalag után kiléptek az ipar zárt világából, és ma már italokat és kaját szolgálnak fel kávézókban, éttermekben, otthoni játszópajtások, kórházi kisegítők, ügyfélszolgálaton válaszolnak egyszerű kérdésekre, vagy csak üdvözlik az érkezőket, vigyorognak egyet, néhány kedves szó, és így tovább.

Ha azokra a munkakörökre gondolunk, amelyeket nagy valószínűséggel soha nem töltenek be robotok, az orvosok és a tanárok szinte minden lista élére kerülnek. Pedig már diagnosztizálnak betegségeket, és bizony az oktatásba is eljutottak. Nem véletlenül, hiszen a tanári munka a világon mindenhol fárasztó, kimerítő. Ha a gépek csak egyes terheket vesznek le a pedagógusok válláról, már bőven megéri alkalmazni őket.

Többféleképpen, és nemcsak a tanulás tárgyaként, például programozandó dolgokként, hanem magát a tanítást végző szerkezetekként is megjelentek a szakterületen. Egyelőre inkább kuriózumnak számítanak, a pedagógusoknak nem tőlük kell félteniük az állásukat, de mindenesetre már sok iskolában ott vannak, és az automatizáció lassú, de biztos osztálytermi térhódításával (tartalomajánló, osztályozó, tananyag-készítő szoftverek, mesterségesintelligencia-megoldások, kifejezetten oktatási céllal fejlesztett játékok stb.), a jövőben egyre többen lesznek, mind jobban kiegészítve a húsvér tanárok munkáját, remekül szemléltetve az ember-gép együttműködésben rejlő lehetőségeket. 

Jelenleg segítenek, érdekesebbé, színesebbé teszik egy-egy tárgy oktatását. Erre a feladatra tökéletesek. Munkájukra programozzák őket, és mindig engedelmeskednek. Bárhol dolgozhatnak, nem stresszelnek, nem fáradnak el, és – leginkább technológiai – ismeretek megszerzésére ösztönzik a diákokat.

Az ötlet nem új, kutatók és mérnökök jó ideje kísérleteznek vele, de mindenekelőtt megpróbálták bizonyítani, hogy tényleg lehetséges a diák-robot interakció, gördülékeny lehet az együttműködés.

Made in Japan

A 2000-es években, a Tokiói Tudományegyetemen fejlesztett humanoid (emberszerű) Saya vezérlés nélkül, teljesen autonóm módon reagált a diákok megnyilvánulásaira. Emberhez hasonló testtartásának, érzelmeket kifejező arcvonásainak, hanghordozásának köszönhetően, előadásokat tarthatott, figyelhette a tanulók tevékenységét. Annyira jól sikerült, hogy egyértelmű hibái ellenére, az általános iskolások valódi tanár-jelenlétet, de legalábbis valami nagyon hasonlót éreztek.

A sikeren felbuzdulva – kevésbé ambiciózus projektekben, reálisabb célokat kitűzve – mások szintén tesztelték a robottanár-koncepciót, például játszótárs-szerű gépeket fejlesztettek, amelyekkel interaktív tanulási élményt nyújtottak gyerekeknek. Oktatási játékokban a szintén japán SoftBank NAO-ja szemkapcsolattal teljesen lekötötte a diákok figyelmét. Az oszakai Vstone Sota nevű kisméretű és mozgékony robotja pedig speciális témákról beszélgetve, testbeszéddel és értelmes válaszokkal reagál a tanulókra.

Ezek a humanoid modellek elsősorban kisgyerekekre gyakorolnak különleges hatást. Ha pedig nem emberszerűek, hanem valamilyen állatot vagy más cuki lényt testesítenek meg, még a gondoskodási ösztönöket is életre keltik kiskorú közönségükben. Érzelmeket váltanak ki belőlük. 

Ilyen volt az ugyancsak japán AIST Paroja, egy robotfóka. Különleges céllal fejlesztették: autista gyerekek stressz-szintjét kellett csökkentenie, szocializációs készségüket pedig növelnie. Gyengéden megsimogathatták, átölelhették, miközben le nem vette róluk a szemét. Az automatizált fókababa arra (is) tanította partnereit, hogy figyeljenek oda más élőlényekre, érezzenek együtt velük.

NAO, Sota és Paro kapcsán azonban soha ne feledkezzünk meg arról, hogy oktatási robotok, és a hangsúly ezúttal inkább a roboton van – más szempontok alapján, játékon, nagyon személyes beszélgetéseken és talán az empátián keresztül közelítik meg a tanári munkát. Az empátia esetében viszont inkább annak szimulálása történik csak, mert pont ez az egyik olyan tulajdonság, amelyben a mesterséges intelligenciák jó ideig aligha veszik fel a versenyt a Homo sapiensszel. 

A japán gépek és a világ más részein aktív kollégáik adottságai ugyan folyamatosan bővülnek, de jelenleg csak a tanárok szűken meghatározott igényeinek tesznek eleget. Okkal van így: egy oktató nagyrészt mai csúcsgépekkel sem, vagy (ami még rosszabb) hiteltelenül utánozható értékeket ad át a diákoknak.

Emberszerű robotok indiai iskolákban

Az indiai Bangaloréban (a szubkontinens „infokom fővárosában”), Hyderabadban és Punéban 2022-ben az együttműködés-alapú tanulási modell részeként, vezették be a Sas 2.0 (Eagle 2.0) oktatási robotokat. A hatalmas ország iskoláiban ők az első tanító humanoidok. Mesterséges intelligencia működteti őket, tanároknak segítenek, de nélkülük is dolgozhatnak az osztálytermekben, feladataik között szerepel a diákok kétségeinek eloszlatása is. Munkájukkal különlegeset kell nyújtaniuk, és nem a tankönyvekben leírtakat hivatottak visszaadni. Több mint harminc nyelven kommunikálnak, amire szükség is van egy ekkora országban, majd az órák végén automatikusan értékelik a tapasztalatokat. A gyerekek számítási eszközeikkel (okostelefonnal, laptoppal stb.) ismerhetik meg az értékeléseket. 

Úgy öltöznek, mint a tanárnők, biológiát, fizikát, földrajzot, kémiát és történelmet oktatnak felsősöknek. Idegen nyelvek elsajátításában szintén segédkeznek. Kérdéseket tesznek fel nekik, és ők is kérdeznek a diákoktól, majd reagálnak a válaszokra. Interaktív kapcsolat alakul ki közöttük. A tanároknak a házi feladatok kijavításában is segítenek. Egy általános iskolai oktató heti átlagban tizenegy órát tölt el a leckék átnézésével, és ha a robot teljesen átveszi tőlük ezt a feladatot, akkor végre arra összpontosíthatnak, amiben a legjobbak: figyelhetik a diákok fejlődését, bátoríthatják őket, érdeklődési irányokat és tárgyakat javasolhatnak nekik, és így jelentősen hozzájárulnak alkotó hajlamaik kiéléséhez. Mindehhez empátiára, a tanulók érzelmi világának ismeretére van szükség. A robotok egyikben sem jók.

Jelenleg huszonegy Sas 2.0 dolgozik a három nagyváros Indus Nemzetközi Iskoláiban.

Az egyik intézmény be is mutatta a humanoidot P. Sabitha Indra Reddy-nek, az ország oktatási miniszterének, hogy tanulmányozza a robottanárokat, mi valósítható meg velük, majd vegye fontolóra alkalmazásukat az állami iskolákban. Apatna Achanta, a hyderabadi iskola igazgatója és munkatársai országszerte más – magán és állami – intézmények számára is hozzáférhetővé akarják tenni az új tanárokat.

Komoly szükség lenne rájuk, mert egy friss tanulmány alapján India egyes részein a tizennégy év alatti gyerekek kilenc-tizenhat százaléka tanárhiány miatt nem jár iskolába. Robotokkal megoldhatnák a problémát, csakhogy sok intézménynek egyszerűen nincs sem a gépek beszerzésére, sem a működtetésükre pénze. A gépekhez elektromosság és internetkapcsolat is kell, Indiában pedig mindkettő drága. Holott még a kételkedők is elismerik, hogy egy robottanár mindenképpen jobb, mintha egyáltalán nincs tanár… 

Arjun Ray, a három iskolát működtető nonprofit Indus Tröszt alapító-vezérigazgatója elégedett az eddigi eredményekkel. Véleménye szerint az oktatás a leghatékonyabb eszköz a társadalmi-gazdasági különbségek áthidalására. Ebből az alapkoncepcióból jutott addig, hogy iskolákban valósítsák meg a gördülékeny ember-gép együttműködést. „Más területekhez hasonlóan, a mesterséges intelligenciával megerősített emberi intelligencia az oktatásban is paradigmaváltást hozhat el” – nyilatkozta.

Mindezek tükrében, a jelenállapot fényében érdekes Anthony Seldom előrejelzése. A brit oktatási szakértő szerint 2027-től a robotok átveszik a tanárok osztálytermi munkáját, megfordulnak a szerepek, és az emberek segítik majd ki a gépeket. A mesterséges intelligenciával feljavított szerkezetek olvasnak a tanulók arcmimikájából, sőt, talán még az agyhullámaikból is. Az információt személyre szabják, minden egyes diák pont azt fogja kapni, amire szüksége van.

Seldom előrejelzését nem osztja a szakma.