Berobban egy újdonság, és valami megszakadt, és az alapoktól kezdve másként kell csinálni, mint addig…

Egy-egy diszrupció technológiák, gyártási folyamatok, termékek és szokások végét (mint, a CRT-ről a sokkal vékonyabb, a fogyasztónak jobb esztétikai élményt adó LCD-kijelzőkre történt átállást), a szabályozói környezet – például a vezeték nélküli hálózatok megjelenése utáni nem is olyan régi – teljes átgondolását, új szereplők megjelenését, a régiek közötti bejáratott viszonyok, hierarchiák megszűnését, az értéklánc megváltozását, új problémákra való felkészülést (kvantumszámítások és kvantumtitkosítás) hozza magával. Értelemszerűen nem minden új technológia diszruptív, sőt, a zömük nem az, de ettől még újak – a diszrupció nélküli nóvumokat, azaz a többit a „fenntartó” kategóriába soroljuk: fejlesztésük létező megoldások (az alapok forradalmi átalakítása nélküli) folyamatos finomítása, változtatása.

Mi a közös az autóban, az elektromosságban, a tévében és a kvarcórában? 

A technológiai fejlődés, új vagy csak szignifikánsan feljavított funkciók hozzáférhetősége, új szolgáltatások széleskörű elterjedése hosszabb távon a társadalmat, az életmódot és a kultúra mozgását meghatározó hajtóerőket is drasztikusan átalakítja. Rövidtávon piaci szegmenseket állíthat fejtetőre, iparágak és üzleti vállalkozások működését alakítja át jelentősen, számos új lehetőséget teremt, országok versenyképességét írhatja át.

Nagyon nehéz előrejelezni, hogy mikor és mi vált ki ilyen hatásokat, adott területeken viszont meghatározhatók a diszrupcióhoz vezető okok, és ha már ezeket értjük, befektetői szempontból előnyös helyzetben vagyunk. Felkészülni rájuk, viszont még a hajtóerők ismeretében sem egyszerű, mert annyira hirtelen tűnhetnek fel, robbanhatnak be. 

Mindenképpen pozitív, hogy korlátozott anyagi forrásokkal rendelkező startupok is kitalálhatnak valami teljesen új, mindent felforgató rendszert, alkalmazást stb. Legalább két szempontból helyzeti előnyt élveznek: míg a sikeres nagyvállalatok (amelyek valaha szintén startupként kezdték) általában arra összpontosítanak, amiben a legjobbak, és ezért termékeiket inkább a fokozatosság elve alapján, lépésről lépésre (inkrementálisan), forradalmi változtatások nélkül fejlesztik, addig a startupok kezét nem köti meg a bejáratottság béklyója. Másrészt, a vezető piaci szereplők gyakran nem elég rugalmasak az újdonságokkal szemben, kivárnak: lassabban fogadják be a korábbiaktól jelentősen eltérő technológiákat, kevesebbet kockáztatnak. Ugyanakkor, ha túl sokáig várnak, és nem találják ki, hogyan integrálják technikáikba az újításokat, könnyen a lúzerek között találhatják magukat. Az óvatosság, az ódzkodás a diszruptív technológiákat fejlesztő cégekbe történő befektetésektől részben persze érthető: sok ilyen termék csak hosszú évek után, vagy egyáltalán nem terjed el, vagy piacrobbantónak hisszük őket, aztán kiderül róluk, hogy egyáltalán nem azok. 

Egy példa: emlékszik még valaki a nagyvárosi közlekedést forradalmasítani hivatott klasszikus Segway-re? Talán igen, talán nem viszont azóta tudjuk, hogy az elektromos roller lett ezen a területen a diszruptív technológia. (A diszrupció kifejezést ebben az értelemben a Harvard Business School professzora, Clayton M. Christensen használta először, 1997-ben.)  

Az érintett startupok – az innovátorok – figyelmen kívül hagyott fogyasztói szegmenseket is megcélozhatnak termékeikkel, és így megszilárdíthatják szakterületi jelenlétüket, idővel pedig (megfelelve a ciklikusság elvének) ők válhatnak fősodorrá.  

A múltban akkor történtek diszruptív változások, amikor egy új technológia alacsonyabb áron nyújtott jobb teljesítményt. Ilyen volt az autó, a szolgáltatásként használt elektromosság, vagy a televízió megjelenése, de például – kisebb léptékben – a kvarcórák pontosabbak és olcsóbbak voltak, mint a mechanikusak, ki is szorították őket. 

A szakadást hozó változások oka területről területre változik: az LCD nem feltétlenül ad jobb képminőséget, mint a CRT, viszont sokkal vékonyabb a képernyő. A számítógép-piacot az 1980-as években átíró személyi számítógépek, a PC-k teljesítménye nem haladta meg a nagy rendszerekét (a mainframe-ekét), viszont biztosították a tömeges felhasználást, hogy mindenkinek legyen komputere. 

A diszruptív technológiák közös vonása, hogy legalább egy kulcsfontosságú tulajdonságukban, funkciójukban összehasonlíthatatlanul jobbak, előnyösebbek a szegmenst előttük uraló megoldásoknál.

A mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI, magyarul MI), a virtuális és a kiterjesztett valóság (VR és AR), a dolgok internete (IoT), a blokklánc, az elektronikus kereskedelem (e-kereskedelem), a 3D nyomtatás az utóbbi tíz-tizenöt év legismertebb és a jövőt jelentősen befolyásoló diszruptív technológiái.

A 21. századi oktatás csúcstechnológiái

Milyen technológiák változtatták meg a közelmúltban, vagy változtatják meg mostanában és a közeljövőben az oktatást?

Az oktatás mindig az ismeretek átadásáról, adottságok kibontakoztatásáról szólt. Évszázadokon keresztül az anyagi és technikai erőforrások hiánya korlátozta a sikert. A diákok csak helyi tanárokkal kommunikáltak, és helyi könyvtárakban bővíthették, pallérozhatták tudásukat. A számítógépes technológiákkal és az online oktatással alapvetően megváltozott a helyzet: a tanulók immáron az internet globális, kvázi végtelen forrásanyagához férnek hozzá. Ezt az előnyt kihasználva, rengeteget profitálhatnak az új diszruptív megoldásokból. Az egyedire kidolgozott elektronikus tanulás (e-learning, e-tanulás) sokat segít intézményeknek diákok tanításában, alkalmazottak képzésében, fogyasztók oktatásában. Ha egy fejlesztő egy csoport speciális szükségleteire dolgoz ki szoftvert, a program megfelel a csoport oktatási stratégiájának, hatékonyabb és gyorsabb lesz vele a tanulás, „méretezhetőbb”, személyre szabottabb a megoldás.

Mindezeket figyelembe véve, az online tanulás mellett, jelenleg a chat-alapú együttműködés, a mesterséges intelligenciával támogatott tanulás, a virtuális és a kiterjesztett valóság az öt legfontosabb diszruptív oktatási technológia. A high-tech iránt fogékony tanárok az osztályteremben és online egyaránt igyekeznek kiaknázni a bennük rejlő lehetőségeket. Ezek a technikák jelentősen átalakítják az oktatásról kialakult hagyományos képet. Minél előbb használják őket, annál versenyképesebb, annál jobban felel meg a változó világ elvárásainak, a 21. századi valóságnak az adott iskola, ország.

Az online tanulás már a pandémia miatti kötelező távolságtartás és az iskolák bezárása előtt is népszerű volt, a világjárvány csak felgyorsította az elterjedését. Több előnye van az osztálytermi oktatással szemben. Jól megtervezett online platformokkal a diák másként tanul, a tananyagot multimédiás változatban ismeri, a leckéket játékosított, gamifikált formában kapja meg, és ugyanígy végezheti el a feladatokat. A tanulás tempója is más: a videók leállításával és újrajátszásával jobban megérti azok tárgyát. A tanárok közben egyértelmű képet kapnak diákjaik fejlődéséről, és hamarabb beavatkozhatnak, ha a gyerekek problémákkal küszködnek.

A szemtől szembeni fizikális kapcsolat, interakció hiányát sokan az online oktatás egyik, ha nem a legfőbb hátulütőjének tartják. Az internetes osztálytermekben lévő gyerekek többet akarnak tudni társaikról, nemcsak azt, amit a kamera megmutat nekik. Szerencsére ez már megoldható, mert a távolsági együttműködésben sokat segít az üzleti élet távértekezletein hosszú ideje bevett, az oktatásban viszont csak az utóbbi években igazán elterjedt és persze népszerű chat.

A 2010 utáni évek legnagyobb technológiai áttörése a gyakran a gépi tanulásra (és legfejlettebb formájára, a mélytanulás változatos válfajaira) leegyszerűsített mesterséges intelligencia szinte minden területen történő megjelenése. Mivel szinte ahány diák, annyiféle a tanulás módja és tempója, az e-tanulás szoftverekbe integrált MI biztosítja a tanulók fejlődésének folyamatos és aprólékos nyomon követését. Ha valamit gyorsan megértenek, nem kell hosszasan bíbelődniük vele. Ha segítségre van szükségük, a program mindaddig további anyagokat bocsát rendelkezésükre, amíg meg nem értik, miről van szó. A kompetencia-alapú megközelítéssel mindegyik diák saját tempójában tanulhat, és a tempót az adott anyag ismerete határozza meg.

A virtuális és a kiterjesztett valóság (virtual reality, VR; augmented reality, AR) egymással összefüggő, de mégis két külön technológia, viszont célszerűbb együtt bemutatni őket. Oktatásbeli alkalmazásuknak csak a kezdeténél tartunk, ám hamarosan kritikus technológiákká válnak. A VR-rel változatos és messzi helyeket és történelmi időket ismerhetünk meg, teljesen elmerülhetünk bennük, úgy érezzük, ott vagyunk, például a Vezúv kitörésénél, mert annyira immerzív az élmény. Az AR pluszinformációkat szolgáltat például egy-egy könyvről, személyről, épületről stb.

Nagyon fontos, hogy ezeket a technikákat egyrészt mihamarabb, másrészt viszont – mint a nagyvállalatok a fejlesztésben – fokozatosan vezessük be, és az alkalmazásukhoz legyen precízen kidolgozott előzetes tervünk, mert különben kaotikussá válhat a használatuk.