Az Egyesült Államokban a legtöbb K-12 állami iskola helyi tankerületek egységeként, kerületenként általában több, a legnagyobb városi és külvárosi kerületekben pedig többszáz iskola működik.

A gyakorlat szövetségi államonként, és bizonyos esetekben államokon belül is jelentősen eltér, a legtöbb amerikai tankerület viszont független önkormányzati egységként, felhatalmazás alapján és a helyi törvények által meghatározott földrajzi határokon belül funkcionál, megválasztott tankerületi vezető tanáccsal.

Hagyományok és a jelen

A közép-nyugati és nyugati tankörzetek általában átlépik az önkormányzati határokat, míg az új-angliai és közép-atlanti régiókban megegyeznek a települések, megyék határaival. A legtöbb déli államban az iskolarendszerek vagy a megyei önkormányzat ágaként működnek, vagy legalábbis az állam megyéivel közös határokon osztoznak.

A közepes és nagyvárosok kétharmadának határai mára azonban szinte mindig átlógnak a tankerületek határain, az átfedés mértékében pedig jelentősek a regionális és az állami eltérések. Új-Angliában, New Jersey-ben és Virginiában szinte tökéletes az egyezés, ezzel szemben például Illinois-ban, Texasban és Floridában alig beszélhetünk erről.

Főként régebbi települések esetében egyeznek a határok, míg a modern tankerületek a 20. század első hét évtizedében alakultak ki. A határok kialakításakor inkább a helyi lakosok mindennapos interakcióihoz igazodás, és nem a formális kormányzati egységekhez való ragaszkodás volt az egyik legfőbb szempont.

2021-es adatok alapján a helyi tankerületi vezetőket megválasztó szavazók demográfiai adatai általában nem egyeznek meg a diákok demográfiai adataival. A szakadék a nem fehér többségű joghatóságokban és tankerületekben a legmarkánsabb, ugyanott, ahol a legnagyobb az etnikumok közötti teljesítmény-különbség.

Az utóbbi időben egyre több a tankerületek megváltoztatására, iskolák szétválasztására tett kísérlet, amelyek gyakran váltanak ki erős nemtetszést a szülőkből. Főként az iskolai túlzsúfoltság és a megnövekedett ingázási idő miatti aggodalmakra hivatkoznak.

A rosszul megválasztott látogatási határok és a kialakításukhoz használt algebrai képletek azonban csökkentik a tankerületek hatékonyságát, méltányosságát. Új kutatások alapján oktatási vezetők a diákok buszon eltöltött idejének meghosszabbítása nélkül is jobban integrálhatnak iskolákat tankerületekbe.

MI az etnikai szegregáció ellen

Az Északkeleti Egyetem és az MIT (Massachusetts Institute of Technology) oktatáskutatói az ország közel száz legnagyobb tankerületéhez szimuláltak új látogatottsági zónákat. A határok kerületi célokon és szülői preferenciákon alapuló algoritmusokkal történő frissítésével átlagosan tizennégy százalékkal csökkenthető a fehér és a színesbőrű tanulók elkülönítése a helyi iskolákban, miközben az utazási idő is ugyan kis mértékben, de kevesebb.

Ebben az esetben a diákok ötödének kellene iskolát váltani – derül ki a kutatásból. A látogatottsági határok a körzetek egyik leginkább „alapértelmezett beállítása”, ráadásul a tankerületek mindössze tizenöt százalékuk frissíti évente a látogatottságra vonatkozó adatokat.

Az elemzés egy több mint négyezer körzet K-12 iskoláinak adatait felhasználó masszív „zónázó” szimulátor része. A szimulátor lehetővé teszi a látogatottsági zónák átírását, finomhangolását, hogy láthatóvá váljon az etnikai sokszínűség növekedése, miközben az utazási idő korlátozása, az iskolát váltó diákok, az egy iskolába járók számának csökkentése szintén fontos szempontok.

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának 2007-es döntése korlátozza az oktatási intézmények lehetőségét, hogy az etnikumot döntő tényezőként kezeljék a tanulók beiskolázásakor. Jelen kutatás úgy bővíti tovább ezt a koncepciót, hogy bizonyos zónák, legalábbis tervek kialakításával, a jövedelmi egyenlőtlenségeket szintén jelentősen csökkentsék.

A Los Angelesi Kaliforniai Egyetem Polgári Jogok Projektje időben követi nyomon az iskolai szegregációt. A vizsgált folyamatok alapján megállapították, hogy az utóbbi harminc évben az etnikai és a gazdasági elszigeteltség egyaránt jelentősen nőtt.

A helyzetet súlyosbítja, hogy ez ugyanabban a száz legnagyobb körzetben történt, amelyeknek a rendezési tervét az MIT-s és az Északkeleti Egyetem kutatói szimulálták. A világjárvány előtt például afroamerikai diákok olyan iskolákba jártak, amelyekben negyvenhét százalék volt a fekete jelenlét, miközben az állami iskolák országos átlaga csupán tizenöt százalék volt.

A tankerületek közötti különbségek a becslések szerint az iskolák teljes etnikai szegregációjának kétharmadát jelentik, a tanfelügyelők pedig jobban figyelik a kerületen belüli (és nem a kerületek közötti) szegregációt.

Az USA Legfelsőbb Bírósága által közel hetven éve hozott, mérföldkőnek számító „deszegregációs” döntés ellenére az érintett Topeka (Kansas) színesbőrű diákjai általában más iskolákat látogatnak, mint a fehérek. Az általános iskolások hatvanöt százaléka színesbőrű, míg ugyanők olyan iskolákba járnak, ahol a diákok 78,5 százaléka színes.

A látogatási zónáknak az algoritmussal történő átírásával az utazási idő egy százalékkal csökkenthető, míg az etnikai integráció kb. hárommal növelhető. Az átalakításokba természetesen a helyi közösségeket is bevonnák.