Szombat reggel van, az Erzsébet körúti tanteremben gyülekeznek a hatodikos diákok matek órára. Egy csoportban olyan 18-20 fő van, hogy mindenkire elég figyelem jusson. Szeptembertől februárig felvételi előkészítőket tartanak, a tavaszi időszakban aztán elindítanak egy-egy kurzust is, például 3D animációt vagy python programozást, ami egy ipari programozási nyelv, viszont könnyű elsajátítani az alapjait és általában a gyerekek már a harmadik napon tudnak játékot csinálni – ha pedig megtetszik nekik, akkor építhetnek a meglévő tudásukra. 

Az eTalonSchool alapítói Boronyák Enikő pszichológus, gyógypedagógus, tanulásmódszertani szakember és Dr. Kovács Tibor informatikus, a Budapesti Műszaki Egyetem docense, akinek fő szakterülete a 3D vizualizáció és animáció.

Tibor feladata megalkotni a kurzusok szakmai-tartalmi elemeit, míg Enikő az ismeretek átadásának tanulásmódszertani, didaktikai kidolgozását végzi. Mindketten oktatnak matematikát, 3D animációt és programozást. Az eddigiekből az következhetne, hogy az eTalon csak egy ilyen reálos-tudományos csapat, de a kép színesebb: magyar nyelv és irodalom tananyagának kidolgozója és oktatója Szentesi Kata tanár, akinek több éves tapasztalata van a diákok felvételire való felkészítésében.

Pszichológus vagyok, főleg tanulásmódszertannal foglalkozom. Mivel mindig jól ment a matek, így ebből a tantárgyból is sok gyereket készítettem fel, mert felfedeztem azt, hogy nem a matekot kell tudni. A matek egy alap: meg kell érteni, hogy milyen problémamegoldó gondolkodással tudom megoldani a felvételi feladatokat – meséli Enikő.

Tiborral közösen kitaláltuk, hogy milyen jó lenne, ha behoznánk az oktatásba az élményalapú felfogást. Először létrehoztunk egy olyan 3D kurzust, ahol különböző tantárgyi témákra építettünk 3D animációkat:

a Rubik kocka modellezésével kezdték, közben pedig megtanulták felszín- és térfogatszámítást .

Mindenki utálja a lemeztektonikai elemek bemagolását a földrajzban, de amikor vulkánt modelleztünk, valahogy ez az egész máris izgalmasabb lett. Biológiából sejtmetszetet, DNS-modellt csináltunk, a lánc elemeiből összerakva pedig jobban megértették azt, hogy miről szól a genetika és az öröklődés.

A Szépművészeti Múzeummal is volt egy közös workshopunk, a múzeum szakemberei a görög művészettörténetről tartottak előadást, a gyerekek pedig megfoghatták a vázákat, később pedig meg is csináltuk ezt a görög vázát 3D modellezéssel – mutat rá Enikő a polcon pihenő vázára.

Mindezek után az iskola alapítói belevágtak a felvételi előkészítőkbe, és egyre inkább rájöttek, hogy jól tudnak együtt dolgozni, ráadásul egyetértenek a legfontosabb dologban: a lényeg az, hogy a gyerek megértse, amiről tanul.

A járványhelyzet miatti lemaradásokat be kell hozni – veszi át a szót Tibor. Muszáj, hogy a törtek összeadását otthon is gyakorolják, mert ha a fogalmak mögött nincs tartalom, az meglátszik. Elmondják a művelet célját, mint egy versikét, de összeszorozni már mondjuk nem tudnak két számot, vagy nem megy a területszámítás.

A nyári táborban például éppen ezért el szoktunk menni egy szőnyeg- és tapétaboltba: a csoportok kapnak egy-egy alaprajzot, hogy mondjuk a konyhát szereljék fel: a falat be kell tapétázni, kell szegélyléc, parketta.

Választhatnak megfelelő színeket a hálószobába, irodába kopásálló járólapot: picit eljátékosítjuk, de közben ki kell számolni a területeket, a fal területéből pedig kivonni az ablakot, ajtót.

A két pedagógus szerint valóban létezik a gyerekeknél is egy “aha”-pillanat, amikor látványosan leesik a lényeg. Akadnak olyan visszajelzések is, hogy a szülei által diszkalkuliásnak hitt csemetéről a negyedik-ötödik alkalom után kiderül, hogy szó sincs ilyesmiről.

Főleg a matek kapcsán rengeteg múlik szerintük a matektanáron: kudarcélmények hatására könnyen kialakulhat egyfajta averzív, elkerülő viselkedés a tantárgy iránt, ahol a gyerek inkább azt mondja, hogy ő “hülye matekból”.

Enikő szerint ez szerencsére könnyen visszafordítható, dacára annak, hogy a magyar mentalitástól nem idegen a matematikával kapcsolatban, hogy erre a szülők is büszkék – hiszen nekik sem volt anno a matek az erősségük.

Ez nálunk sikk, pedig a matek is megtanulható, mi több, érezhető. A matematika nem hiába a tudományok királynője.

Azt szoktam mondani a gyerekeknek, hogy egy rejtvény, ezért ha úgy tudnak nekiállni, hogy az adott képlet a táblán kihívás és rejtvény a számukra, akkor teljesen másképp fognak hozzáállni, mintha egy matek feladata volna. A mai gyerekek túlterheltek a rengeteg tan- és különórával:

nagy a tananyag, sokszor teljesen feleslegesen.

Az ADHD-s és diszes, példáuldiszlexiás vagy diszgráfiás tanulókon differenciálással, fejlesztéssel lehet segíteni: ha rajzban jó, akkor inkább azt mondom neki, hogy rajzolja le az adott ábrát.

A mai oktatási rendszerből rengeteg pedagógiai asszisztens hiányzik, akiknek nem adminisztratív munkát kellene végezniük, hanem például ebben a differenciálásban tudnák segíteni a gyerekek fejlődését.

A figyelemzavar persze nemcsak az iskola hibája, hanem a megváltozott világunké is. Annyira felgyorsult minden, hogy a gyerekek egyszerűen nem tudnak odafigyelni, koncentrálni egyetlen dologra, állandó ingerekre van szükségük.

A 3D modellezés első napján például rögtön egy másfél órás animációs filmet akarnak készíteni. Megrajzolják az első kockákat, és csalódnak: az első napon ezért azt kell nekik megtanítani, hogy türelemmel tudnak csak előre haladni.

Amikor aztán először megmozdul az a kocka, és tetszik nekik a színe vagy az anyaga, akkor egyszer csak elkezdik megszokni a tempót és átállnak egy másfajta pörgésre.

Komoly kutatások vannak ma már arról, hogy ha a gyerekek hét-nyolc éves korukban kezdenének el írni és olvasni, akkor egy szem diszes sem lenne köztük: erőltetjük a korai iskolakezdést, pedig nem éri meg – húzza alá Enikő.

Tibor először a lányain gyakorolt, innen is jött az eTalonSchool ötlete, miután látta, hogy nagyon gyengén magyaráznak el sok mindent az iskolában, miközben otthon könnyedén megértették.

A megértés átfordít. A lányommal emelt matek érettségire készülünk, így közelről látom, hogy a nyomott kedve milyen őszinte vidámsággá változik, amikor megért az anyagból valamit, amire aztán minden más épülhet lépésről lépésre. Az egyre több megértés egyre több magabiztosságot ad, a végén pedig meg is szereti.

Volt, hogy beiratkozáskor a szülő és a gyerek is úgy nyilatkozott, hogy a kislány nem szereti a matekot, az előkészítő után pedig matek tagozatra ment felvételizni egy nagyon erős középiskolába.

Az eredménynél mindig fontosabb az, hogy hogyan jut el odáig.

Ennek érdekében szabad játékteret adunk, és olyankor nagyon dolgoznak.

A covid alatt szétnyílt ez az olló. Voltak nagyon elkötelezett szülők és gyerekek, akik komolyan vették a tanulást otthon is, és általában az a gyerek, aki a szünetben nem telefonos játékot játszik, hanem könyvet vesz elő, jobban is teljesít.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a számítógéppel ne lehetne kreatívnak lenni és egy csomó mindent megtanulni: a geometriát, a 3D modellezést, térlátást, térbeli koordinátákat – sorolja Tibor.

A 3D modellezés a legkisebbeknek is rengeteg pozitívumot tartogat:

fejleszti a szenzomotoros képességeiket, a látást és a mozgató rendszert is.

Egy elsősnek még az is kihívás, hogy eltalálja az egérrel a gombot: első öt órában éppen ezért azt gyakorolják, hogyan fogja meg az egeret. A félév végére pedig már egy hóembert meg tud rajzolni úgy, hogy három gömböt egymásra szerkeszt.

Adott egy tök üres univerzum, és a 3D modellező rendszerben mindent én hozok létre: formákat, az anyagot, a fényeket. Ha megcsillan a fény, akkor megfigyelem, hogy hogyan csillan meg: egy maszatos pohár esetén egy picit tompítok a tükröződésen.

Ezt a gyakorlatot ismerjük a hollywoodi filmekből, ahol minden szintetikus és szénné van VFX-ezve: ezt az élményt tudja a gyerek alkotásra használni, nem csupán passzív befogadásra.

Rajzolunk Minecraft figurákat, vagy BB8 droidot a Star Warsból,

így kötődik össze a játék, az ő világuk a tanulással. Úgy hívjuk, hogy trójaifaló-képzés: szépen betoljuk a falovunkat, majd előbújunk és azt mondjuk, hogy használjuk a számítógépet máshogy! Alkosd meg te a Minecraftodat, meg a robotodat, és ezzel flexelj az osztályban! – összegez Tibor.

Lehet, hogy nem mindenkiből lesz animátor, és soha többé nem találkozik 3D-vel, de lesz egy élménye, amit majd az unokáinak mesélhet: én is 3D-ztem annak idején!

Van, aki persze rákap és tovább viszi: Tiboréknak több olyan hallgatója is van, akik ma már stúdiókban dolgoznak, vagy éppen ebben az irányban tanulnak tovább. Nemek szerint pedig kiegyenlített a diákok száma, sőt: a 3D táborban még több is a lány, hiszen az animáció közelebb áll a rajzoláshoz, mint a programozáshoz. Összekapcsolja a kettőt.

A nyári tábor egyébként úgy néz ki, hogy délelőtt benti munka zajlik, délután pedig különféle programok: elmennek robotokat nézni a Műszaki Egyetem Technológiai Központjába, szabadulószobás játékot játszanak, amelyben például vannak Star Trek-es meg Star Wars-os kérdések, és van mindig egy 3D nyomtatós napuk.

A gyerekek megtanulják, hogy ez az eszköz nem úgy működik, hogy megnyomnak egy gombot, és kijön a szerkezetből egy egész űrhajó, hanem bizony dolgozni kell vele. A tábor végén pedig van egy önértékelés: minden gyerek elmondhatja, hogy mi tetszett neki, mit tanult és esetleg min változtatna, majd az oktatók is elmondják, hogyan látták őt.

Az értékelés minden esetben 98 százalékban pozitív, maximum olyan tanács hangzik el, hogy kicsit nyithatna, vagy hogy nyugodtan kérdezhet. Ösztönzésből Tibor szerint csak jó származik. Enikő pedig hozzáteszi: számukra a legfontosabb mérce az, hogy minden gyerek a saját képességeihez képest mennyit fejlődik.

A dicséret pedig valóban csodákra képes a szakember szerint, ezért náluk olyan sosem fordulhat elő, hogy letolnak egy diákot egy rossz válaszért.

Az eTalonSchool nyári táboraira már elkezdődött a jelentkezés: 3D animáció, Python programozás és matek felvételi alapozó.