LEGO robotokkal törnek ki a hajdúsági gyerekek
Szerző: Szegedi Imre
Az egyik amerikai cég hazai vállalata tízmillió forinttal támogat tíz Debrecen környéki iskolát azért, hogy a gyerekek a világ legnagyobb robotikai közösségéhez csatlakozhassanak. Molnár Józsefet, a HelloWorld Oktatás és Fejlesztés Egyesület projektvezetőjét a kezdeményezésről kérdeztük.
A FIRST® LEGO® League a világ legnagyobb robotikai közössége, amelynek célja a 4-16 éves korosztály, LEGO® építőkockákkal történő fejlesztése, a jövő munkaerőpiacára való felkészítése. A kezdeményezés 1998-ban indult az Egyesült Államokban, majd hamar nemzetközi lett.
A magyarok a 2000-es évek eleje óta vesznek részt ezen az eseményen. Az NI Hungary Kft. a versenysorozat hazai szervezéséért felelős HelloWorld Egyesülettel együttműködve 2021-ben indította el programját, amelynek köszönhetően elsőként hat, majd tíz Kelet-magyarországi iskolában indulhatott el a LEGO®-alapú fejlesztés.
– Napjainkban egyre kevesebb fiatal választja a műszaki és a természettudományos pályát, ezért számunkra kiemelt jelentőségű az olyan partneri együttműködés, amelynek köszönhetően a diákok az iskolai tanulmányaik során magas színvonalú, élményszerű logikai és programozási ismeretek birtokába kerülnek, oktatásuk során valós, akár az ipari környezetben is felmerülő problémákat oldanak meg.
Az NI-os önkéntesek olyan másfajta gondolkodást, illetve szemléletet adnak át a résztvevő gyerekeknek, ami hozzásegíti őket ahhoz, hogy olyan jövőálló tudást szerezzenek, melynek segítségével ki tudnak törni a jelenlegi egzisztenciális helyzetükből
– foglalta össze a támogatás célját az idei program beharangozó közleményben Hosszu Róbert, az NI Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
Fotó: folditamas.com
A Debrecenben működő NI Hungary Kft. a cívisváros környékén található iskolák támogatását szorgalmazta, mivel a program fontos pillérét jelenti a résztvevő intézmények mentorálása. Mindemellett olyan motivált pedagógusokat kerestek, akik örömmel vesznek részt ebben a kezdeményezésben. Volt olyan tanár, akit eleinte noszogatni kellett, de egyre nagyobb a lelkesedése.
Az első évek tapasztalatai alapján az iskolai csapatok egyre jobb eredményeket érnek el, és évről-évre több, az informatikai képzésben alul reprezentált gyerek ismerheti meg ezt a programot, amelyet a világ több mint 110 országában alkalmaznak és fejlesztenek folyamatosan évről-évre.
Az esemény szervezőinek fő küldetése az úgynevezett STEM oktatás népszerűsítése, hogy a diákok játszva tanulhassák és kedvelhessék meg a reál és természettudományi tárgyakat.
Fotó: folditamas.com
További cél a 4-16 éves kor közötti fiatalok kritikus gondolkodásra, illetve csapatmunkára tanítása, miközben olyan ismeretekre is szert tehetnek, melyek a jelen és a jövő kihívásaira készítik fel őket. A verseny nemzetközi szinten évente több mint 450 ezer diákot ér el.
– A csapatoknak egy-egy robotot kell építeniük LEGO elemekből és LEGO technológiák felhasználásával. Ezt a robotot úgy kell programozni, hogy magától oldjon meg egy sor feladatot a két és fél perces robotfutam alatt.
A FIRST LEGO League azonban sokkal több egy robotversenynél, hiszen a versenyzőknek a robot fejlesztése mellett a dokumentálásra, a tesztelésre, a stratégiai tervezésre is figyelniük kell, miközben javulnak a csoportmunka, a prezentációs és a problémamegoldó képességeik
– ismertette a verseny részleteit Molnár József, a HelloWorld Egyesület projektvezetője.
A program arra ösztönzi a fiatalokat, hogy kísérletezzenek, növeljék önbizalmukat, kialakuljon bennük a kritikus gondolkodás. A gyerekeknek egy tervező és egy mérnök fejével kell gondolkodniuk, közben fejlesztik a megfigyelésre, információgyűjtésre vonatkozó képességeiket.
A tervezés során a gyerekek többféle ötlettel, témával találkoznak, amelyeket tesztelniük, s ha kell, változtatniuk kell, majd bemutatniuk, amit a foglalkozások során elértek.
Fotó: folditamas.com
A világverseny szervezői három korosztályra figyelnek. A Discover az ovisoknak, az Explore az alsósoknak, míg a Challenge a felsősöknek és a középiskolák 9-10.-ik évfolyamainak szól. A négy-hat évesek számára készült FIRST LEGO League Discover szett nem kompetitív, hanem kooperatív oktatási program.
Nem verseny, hanem kreatív és fejlesztő foglalkozások összessége, ahol az értékelés minden esetben a gyerekek saját közösségében (óvodán belül, otthon, délutáni foglalkozáson) történik, ahol mindenki pozitív visszajelzést kap a program során elért eredményéről.
Az együttműködés már az ovisok körében megindul. Építsenek valamit egyedül, majd az egyéni ötleteket próbálják ötvözni, kihozni azokból valami közöset. A játékos munka közben olyan jelenségre csodálkozhatnak rá, hogy a nagyobb lejtésű lejtőről miért gurul messzebb a kiskocsi, mint az alacsonyabb és rövidebbről. Az alapokat lerakják, amire alsós korukban építeni lehet.
A modellek segítenek abban, hogy a gyerekek ráhangolódjanak a témára, illetve kiindulási alapot jelent az alapötlet továbbgondolására. A szórakoztató gyakorlatokkal a gyerekek különböző képességeiket fejleszthetik, legyen szó szavak és fogalmak tanulásáról, kommunikációval, probléma megoldással és együttműködéssel kapcsolatos kompetenciák fejlesztéséről.
A legnagyobbakat célzó Challenge esetében négy szempont alapján minősítik a versenyzőket. Versenyévadonként 12-15 feladatot tűznek ki, a fiataloknak két és fél percük van arra, hogy teljesítsék ezeket.
Fotó: folditamas.com
Minden egyes feladatot nagyon nehéz elkészíteni. Lehet, hogy csak három sikerül, a következő évben már öttel próbálkoznak. A továbblépés nem egyszerű, hiszen a robotnak olykor tolnia kell valamit, máskor húzni. Eltérő megközelítésekre van szükség.
– Az összes feladat teljesítése magas szintű mérnöki, programozási, módszertani tudást igényel. Minél mélyebbre mennek, annál többféle tudást kell megmozgatni.
A cél az, hogy adott idő alatt minél több pontot szerezzenek a csapatok. Emellett fontos, hogy miként építették meg a robotot, azaz design szempontokat is néznek. A programozás folyamatát dokumentálni kell.
Olyan készségek kellenek, amelyek a hatékony csoportmunkához elengedhetetlenek
– foglalta össze Molnár József, hogy mire kell figyelniük a robotépítőknek.
Az idei verseny a tudomány és a művészet témakörét is érinti. Az egyik feladat lényege, hogy a színházat, mozit, kiállításokat hogyan tudnák elérhetővé tenni másoknak. Felvetnek egy valós problémát – látássérültek a múzeumokban – és arra kell megoldást keresni.
Fotó: folditamas.com
A projektvezető szerint ez is csak akkor lehet sikeres, ha a fiatalok nyitottak az új információk befogadására, az új ismeretek rendezésére. Ugyancsak szempont, hogy a gyerekek milyen hatékonyan tudnak együttdolgozni. Mennyire nyitottak, illetve befogadók, milyen mértékben jellemzi őket a tudásmegosztás. Aki a Challenge kategóriában jó akar lenni, annak minden előbb említett szempontból jónak kell lennie.
A munkaerő piacon az ilyen készségeket keresik.
– Amiket nem tanítunk az iskolában – hallom a tanároktól. Amikor visszakérdezek, hogy miért nem, nem kapok választ
– említ egy hiányosságot Molnár József, aki szerint nem véletlen, hogy a nemzetközi munkaerőpiacon az amerikai diákok pillanatok alatt el tudnak helyezkedni. Mert erre tanítják őket. Talpraesettek, hatékony adják el magukat.
Nekik magától értetődő, hogy támogatókat szereznek, itthon ennek nincs hagyománya. A magyaroknak ezt is meg kell próbálni, mert minden kudarcból tanulni lehet. Ki kell mozdulni a nyugalmi zónából, mert később hasznosítható tudáshoz juthat abból is, ha zsákutcába jut.
Nem beszélve arról, ha bejön a kezdeményezés.
Fotó: folditamas.com
A versenyre való regisztrálás tartalmaz egy LEGO szettet, a robotokat az iskolák biztosítják. Ilyen-olyan támogatásból 300 hazai oktatási intézmény rendelkezik robottal, amiket kevesen használnak. A verseny azt is szolgálja, hogy ezek az eszközök kikerüljenek a lezárt szekrényekből. Nem humanoid, embert utánzó robotra kell gondolni. Ezek ide-oda gurulnak, attól függően, hogy a gyerekek milyen feladatra programozzák be a központi egységet.
Aki jól szerepel ezen a versenyen, nincs problémája a továbbtanulással, az elhelyezkedéssel. Az amerikai versenyeken a vezető cégek képviselői árgus szemmel figyelik a gyerekeket és a legjobbakat igyekeznek magukhoz kötni.
– A programban részt vevő tanár esetén előny lehet, ha nem informatikát oktat az iskolában, mert nem a napi rutinjait veszi elő, hanem esetleg maga is rácsodálkozik a feladatokra.
Az első évben néhány iskola szenvedett, mert nem tudták pontosan, hogy mit kell csinálni. A második évben megjelentek az igazán versenyképes csapatok.
A tíz hajdúsági csapat mellett további kilencven hazai csapat verseng azért, hogy bekerüljön a nemzetközi döntőbe
– tudtuk meg Molnár Józseftől. A versenyeken minden gyerek jól érzi magát. Száz százalékon pörögnek. A tavalyi miskolci versenyen például az utolsó helyen végző csapat is elégedetten távozott a versenyről.
Fotó: folditamas.com
A HelloWorld Egyesület diákok körében végzett felmérése szerint a FIRST® LEGO® League iskolai programja Magyarországon is nagy hatással van a fiatalok életére.
A megkérdezett 320 gyerek 81 százaléka azt mondta, hogy a foglalkozások hatására megtanulta, hogyan kell egy robotot megtervezni, programozni, ami mellett több mint hetven százalék volt azon diákok aránya, akik e módszernek köszönhetően jobban megkedvelték a STEM tudományokat.
A megkérdezettek majdnem 68 százaléka hatékonyabban tud csapatban dolgozni, 65 százalék pedig úgy vélte, hogy ezáltal jobb problémamegoldó lett.