edunext

tanulás, másképp.

A magyar szülők hisznek a papíralapú oktatásban
2024. Feb.17.

A magyar szülők hisznek a papíralapú oktatásban

Szerző: Edunext

A magyar szülők hetven százaléka nem támogatja a papíralapú oktatás teljes megszűnését, noha sokak szerint mégis ez lesz a jövő.

Az Epson nemzetközi reprezentatív kutatásának eredményei azt mutatják, hogy még mindig pótolhatatlan a papíralapú tanulás az oktatásban – számolt be a Signal&Display.

A felmérés során azt vizsgálták, hogy milyen szerepe van a nyomtatással kapcsolatos szokásoknak az oktatásban.

A nemzetközi eredmények tanulsága szerint a szülőknek több mint a fele gondolta úgy, hogy a gyerekek könnyebben tanulnak fizikai tárgyak segítségével – például tankönyvekkel –, mint a kijelzőkkel.

A magyar szülők hatvan százaléka viszont azon az állásponton volt, hogy jobban megy a tanulás a digitális eszközökkel, mint a nyomtatott anyagokkal.

A külföldi válaszolók fele mindeközben biztosra veszi, hogy az iskolások előbb-utóbb minden anyagot digitális eszközökön fognak kézhez kapni, a könyvek pedig teljesen eltűnnek majd az osztálytermekből.

Itthon még többen, a felmérésben résztvevő szülők 65 százaléka gondolja úgy, hogy a jövőben a teljes oktatás digitalizált lesz, a papír pedig kikopik a gyakorlatból.

Ez viszont korántsem jelenti azt, hogy örülnek is ennek a folyamatnak!

A kutatásban résztvevő magyar szülők hetven százaléka nem támogatja a papíralapú oktatás teljes megszűnését.

A külföldi szülők 35 százaléka, a magyaroknak pedig 38 százaléka gondolja úgy, hogy a gyerekek könnyebben tanulnak tollal, papírral írva, mint gépelve.

A témában Leanne Hall klinikai szakpszichológus így nyilatkozott:

– A kutatások azt mutatják, hogy a digitális felületek olvasásakor az agyunk más kapcsolatokat hoz létre a sejtek között, mint a nyomtatott könyvek esetében.

A gyerekek a képernyőn nagyobb eséllyel siklanak el fontos információk mellett, és bár gyorsabban olvasnak és több tartalmat tudnak így átfogni a figyelmünkkel, mégis kevesebb információ marad meg az emlékezetükben.

– húzta alá a szakember, majd hozzátette, hogy a nyomtatott szöveg kevésbé megterhelő vizuálisan, emellett térbeli és tapintási támpontokkal is segíti az olvasót, hogy jobban elmélyítse a figyelmét.

Szerinte a nyomtatott kép állandósága lehetőséget teremt a fontos mérföldkövek újrafelfedezésére, amelyek azonban könnyen elvesznek a telefonon tárolt többszáz digitális fotó között.