edunext

tanulás, másképp.

New York beperli a Metát
2024. Feb.20.

New York beperli a Metát

Szerző: Edunext

Ez már a sokadik bírósági ügy, amivel Mark Zuckerberg Facebookot is működtető vállalatának szembe kell néznie: most a fiatalok mentális egészségének válságához való hozzájárulásuk miatt indított pert New York város polgármestere.

A fiatalok mentális egészségének válságához való hozzájárulásuk miatt pert indít a Meta ellen New York város polgármestere – írta meg a Reuters.

Eric Adams polgármester egy kaliforniai bíróságon benyújtott keresete szerint a közösségi média oldalak, vagyis a Meta tulajdonában álló Facebook, Instagram, és az Alphabet által működtetett YouTube, Snapchat, és a kínai fejlesztésű TikTok is

szándékosan manipulálják a gyerekeket és tinédzsereket, és igyekeznek őket közösségi média függővé tenni.

Össztűzben

– Az elmúlt évtizedben láthattuk, hogy mennyire függőséget okozó és magával ragadó tud lenni az online világ, ami folyton ártalmas tartalmaknak teszi ki a gyerekeinket, hozzájárulva a fiatalok mentális egészségének kríziséhez

– jelentette ki Adams.

Nem ez az első eset, hogy a Metát hasonló vádak érik.

Még tavaly októberben negyvenkét amerikai állam indított pert a vállalat ellen, amiért függőséget okozó funkciókat használnak.

Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója és a Meta vezérigazgatja múlt hónapban az amerikai szenátus előtt kért bocsánatot a családoktól a közösségi média gyerekekre gyakorolt hatásai miatt.

Az üggyel kapcsolatban a Meta szóvivője úgy nyilatkozott, szeretnék, ha a tinédzserek biztonságos és az életkoruknak megfelelő tartalmakhoz férnének hozzá online, a TikTok képviselői pedig közölték: a továbbiakban is folytatni fogják a munkát a felület biztonságossá tételének érdekében.

A PISA-felmérés tanulsága

A decemberben publikált, legfrissebb PISA-felmérés is rávilágított, hogy túl sokat használjuk a közösségi médiát: no persze nem kizárólag a kamaszok, hanem korosztálytól függetlenül szinte mindannyian.

A jelenséggel kéz a kézben jár a koncentráció és memóriaromlás, ráadásul az online világ kontrollálatlan teret nyújt a gyűlölködésnek is.

A 15 éves diákok mintegy fele ideges és feszült lesz, ha a telefonja nincs a közelében.

A több mint 70 országban végzett, több millió 15 évest vizsgáló PISA-felmérés adataiból kiderült: a telefonhasználat amellett, hogy a tanulmányi teljesítményükre is negatívan hat, a mentális egészségüket is megterheli.

Míg az idősebbek körében még mindig a Facebook a legnépszerűbb közösségi oldal, addig a fiatalabbak körében már évekkel ezelőtt átvette a helyét a Messenger, az Instagram, majd a TikTok.

A friss PISA-felmérés szerint ezek annyira fontos szereplői a diákok életének, hogy a magyar 15 évesek körülbelül fele még tanulás közben sem kapcsolja ki a közösségi alkalmazások értesítéseit, sőt, 40 százalékuk akkor sem, amikor alszik, vagy amikor éppen tanórákon van.

Ennek egyik oka a FOMO, azaz a félelem, hogy lemaradnak valami fontosról, a másik pedig az unalom.

Unaloműző videók

A Social Media Psychology már 2022-ben foglalkozott a TikTok butító hatásával: mint írták, a tizenöttől harminc másodpercig tartó videók végtelen nézegetése úgy csökkenti a figyelmet, ahogy egyetlen más médiatípus sem.

Általa ugyanis sérül a rövid távú memória és a koncentrációs képesség is.

A közösségi média a testképre is hírhedten rossz hatással van és fokozott stressznek teszi ki a felhasználóit.

Bár a PISA-felmérés nem tér ki az online zaklatásra, a kutatásból kiderült, hogy Magyarországon a 15 éves tanulók 8 százaléka számolt be arról, hogy nem érzi magát biztonságban az iskola olyan közös tereiben, mint a folyosó, büfé vagy mellékhelyiség, 5 százalékuk pedig a saját osztálytermében, sőt, a 15 évesek 7 százaléka az iskolába menet sem.

A zaklatás sok esetben tehát az iskolából kilépve, az online térben, közösségi oldalakon folytatódik tovább.