edunext

tanulás, másképp.

Eltörölte a házi feladatot a lengyel oktatási miniszter
2024. Jan.24.

Eltörölte a házi feladatot a lengyel oktatási miniszter

Szerző: Edunext

Áprilistól betiltják a házit a lengyel általános iskolákban: utópisztikus gondolat, vagy a gyerekek javát szolgálja, ha több idő marad a pihenésre?

Magyarországról nézve utópisztikusnak tűnhet, ám Barbara Nowacka oktatásügyi miniszter bejelentette: Lengyelországban betiltják az általános iskolákban a házi feladatot – írta meg a Rzeczpospolita.

– A gyerekeknek az iskola után pihenni kell, nem feladatokat megoldani.

– szögezte le Nowacka.

Kevesebb tananyag

A miniszter a Wirtualna Polskának adott interjújában beszélt az oktatás gyökeres átalakításáról, ami azzal fog kezdődni, hogy márciustól 30 százalékkal emelik a tanárok fizetését, ám ehhez még hatályba kell lépnie a költségvetési törvénynek.

Az ezt követő fontos lépés lesz a házi feladat eltörlése, amire áprilistól lép majd érvénybe szabályozás.

Nowacka fontosnak tartja, hogy a közoktatás eltávolodjon a kötelező, kiértékelendő otthoni feladatoktól, az először csak az általános iskolákra érvényes intézkedést pedig szerinte hamarosan, de legalábbis néhány év múlva

a középiskolákban is bevezethetik majd.

Tervei szerint a hittanórák száma is változni fog.

Az utolsó változás a tantervben szereplő tananyag mennyiségét fogja érinteni, amely a miniszter szerint szeptember 1-jével húsz százalékkal csökkenhet majd, amire Nowacka szerint azért van szükség, mert ennek nagy része felesleges vagy redundáns.

Első körben itt főleg a lengyel nyelv, a történelem, valamint a társadalom- és természettudományok lesznek érintettek, ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy csökkenni fog az óraszám.

A kötelező olvasmányok is változhatnak majd, a jelenlegi lista ugyanis a miniszter szerint

idejétmúlt, és hiányzik belőle a kortárs irodalom.

Leterhelt gyerekek

Mindez annak tükrében érdekes, hogy egy 2016-os OECD elemzés szerint az alapfokú oktatás akkor működik jól, ha a diákok pihenhetnek, és sok időt tölthetnek a szabad levegőn. Ez lehetőséget biztosít arra, hogy minél inkább

saját tempójukban, sokszor játékosan sajátítsanak el készségeket, amelyre a későbbi tudást építhetik.

A diákok leterheltségét jól példázza, hogy ehhez képest az OECD-országokban általános iskolákban napi 4,3 órát töltenek tanulással a diákok, ez 45 perces tanórákban napi 5-6 órát jelent, Magyarországon ez 2015-ben 3,6 óra volt.

A tanulmányban nemcsak az általános iskolásokat, hanem középiskolásokat is vizsgálták.

Érdekes, hogy itthon a 15 évesek hetente 6,2 órát töltöttek csak a házi feladatok megírásával. Ehhez képest az OECD-átlag csak 4,9 óra volt. Ráadásul a magyar gyerekek iskolán kívüli tanulási ideje is nagyon magas: heti közel 8,5 órát tett ki.

Házi feladat: jó vagy rossz?

A házi feladat célja az, hogy segítse elmélyíteni a tanórán elhangzottakat, ezzel együtt újra feldolgozni és rögzíteni a tananyagot. Leckeírás közben – bizonyos tantárgyak esetében – ugyanis a diák készségszinten sajátítja el a szükséges képleteket és algoritmusokat.

A házi feladat másik jelentős célja pedig az, hogy a tanuló önálló kutatómunkát végezzen és alkotótevékenységet folytasson. Ehhez persze megfelelő feladatok kellenek.

Természetesen ez iskola, tanár és tantárgy, valamint gyerekfüggő is, azonban az bebizonyosodott, hogy a „minél több házi, annál jobb eredmény” elve már nem állja meg a helyét. 

Mennyi az ideális lecke mennyiség, és mikortól tekinthető túl soknak?

Egy nemzetközi kutatás például megállapította:

- a sok unalmas feladat elveheti a gyerek kedvét a tantárgytól
- a feladatmennyiség stresszelheti, amikor 6-7 óra iskolai tanulás után még otthon is ezzel kell foglalkoznia
- kevesebb ideje jut az alvásra
- a szülőt is stresszelheti, hogy tanulnia kell otthon a gyerekkel
- megnő a jobb tanulóról való másolás veszélye
- rossz jegyei lehetnek csak azért, mert nem készít házi feladatot

A magyar szülők zöme szerint fontos a házi feladat

Az IDEA Intézet 2022 júniusi kutatásában 1800 fő vett részt. Ebből kiderült: a szülők többsége (58%) szerint igenis szükséges a házi feladat, ha pedig azt nézzük, a nők vagy a férfiak ragaszkodnak jobban az otthoni leckeíráshoz, akkor egyértelműen a férfiak azok (64%), akiknek fontos a házi.

Arra a kérdésre, hogy az iskolában vagy otthon írja meg a gyerek a házi feladatot, 42 százalék voksolt az iskolára, 38 százalék szerint viszont otthon kell leckét írni, hogy a gyerek elsajátítsa az önálló tanulás módját.

Minden tizedik szülő egyébként jónak tartja a házi feladatokat, mert úgy érzi, felnőttként is tanul belőle, amikor segít a gyermekének, 9 százalék viszont úgy gondolja: a lecke csak arra jó, hogy amit a tanár nem tudott leadni az órán, azt bepótoltassa a gyerekekkel.

Milyen a jó házi feladat?

A jó házi feladatvalamilyen képességet, vagy készséget fejleszt a gyerekben – akár játékos módon.

Jó példa erre a már nagyobb iskolások esetében az önálló jegyzet, vagy vázlat készítése: ilyenkor ugyanis elsőként a diáknak meg kell értenie az anyagot, majd ki kell emelnie belőle a lényeget. Ezáltal nem csak jobban rögzül a tudás, de

egy hatékony tanulási módszert is elsajátít, aminek a később is hasznát veszi majd.

A különböző projektmunkák is eredményesek és még élvezetesek is, amikor a gyerekeknek önálló kutatómunkát kell végezniük, majd feldolgozni és összegezni a kapott eredményeket. Ha ráadásul mindezt csapatban gyakorolják, az alkalmazkodási készségük is fejlődik.

Jó megoldás lehet még a házi feladatra, ha kiselőadást kell tartania a diáknak egy-egy témából: ez remek lehetőség arra, hogy diákok egy picit belelássanak a tanár munkájába.