edunext

tanulás, másképp.

Besegít a tanításba az MI a Harvardon
2023. Jul.06.

Besegít a tanításba az MI a Harvardon

Szerző: Kömlődi Ferenc

Az MI már nemcsak témaként, hanem segédeszközként is jelen van az oktatásban. Az egyik legnépszerűbb amerikai tantárgyba most építettek be a diákokat segítő mesterséges intelligenciát.

A CS50 (Computer Science 50, Számítástudomány 50) a Harvardon és a Yale-en, a kampuszon és online egyaránt tanított, 2016-tól középiskolások számára is elérhető „bevezetés az informatikába” tantárgy.

A tantermi változat a Harvard legnagyobb „osztálya” nyolcszáz diákkal, száznál nagyobb létszámú személyzettel, kétezernél is több résztvevővel a kapcsolódó hackaton versenyeken. A „marathon” és a „hacker” szavakat összevonó megmérettetésen működő hardvert, szoftvert és más infokommunikációs megoldásokat fejlesztenek viszonylag rövid idő, huszonnégy, negyvennyolc óra alatt.

A tananyag a szintén a Harvard – és az ugyancsak Cambridge-i MIT (Massachusetts Institute of Technology) – által 2012-ben alapított EdX oktatási platformon, miután a két felsőoktatási intézmény 2021-ben 800 millió dollárért értékesítette azt, ingyen érhető el, és az egyik legnépszerűbb ottani tárgy.

A Cambridge-i Massachusetts Institute of Technology

A CS50x nevű 2022-es változatban különféle programnyelvek (Python, HTML, Java Script stb.) mellett alapfogalmakkal ismerkednek a tanulók. 2021-ben három fontos előadással egészítették ki az anyagot: számítógépes biztonság, mesterséges intelligencia, technológiaetika.

Szájbarágás helyett rávezet a megoldásra

A Harvard kódolási tantárgyai közül zászlóshajónak tartott CS50-hez egy-egy területre (webes programozásra, játékfejlesztésre, mobilalkalmazásokra, mesterséges intelligenciára) összpontosító mellékprogram is kapcsolódnak. 

A tantárgy oktatása ősztől újabb elemmel bővül, mert a diákok nemcsak tanulni fognak a mesterséges intelligenciáról, hanem segíti is őket az MI. Kódolási hibák kereséséhez, terveik véleményezéséhez, szokatlan kódsorok és hibaüzenetek elmagyarázásához, leegyszerűsítéséhez, gyakori kérdések megválaszolásához használhatják.

Ugyan segít megtalálni a hibákat, a megoldást azonban nem rágja a szájukba, helyette a jó irányba terelgeti őket.

Előadás a Harvardon

A válaszadásra a STEM (természettudomány, technológia, mérnöki ismeretek, matematika) oktatásban népszerű, széles körben használt Ed Discussion vitafórum-szoftver felületén kerül sor. Az MI válaszait humán szakértők ellenőrzik. 

Az MI oktatási használatában semmi meglepő nincs: a generatív mesterséges intelligencia, a szöveges utasítások alapján egyelőre főként szöveget és képet létrehozó modellek tavaly robbantak be a köztudatba. Legismertebb a ChatGPT, a Midjourney, a Stable Diffusion, a DALL-E-2, de léteznek már szöveget videóvá, 3D modellé, vagy 2D-s képet 3D modellé átformáló technikák, illetve nyílt forrású megoldások, például a GitHub Copilot is népszerű.

Az alkalmazások némi túlzással napról napra szaporodnak, mára pedig az üzleti világ, a művészetek, az ipar és más területek mellett az oktatásban is teret nyertek. Sokáig ingyenesek voltak, ma viszont már csak az egyszerűbb, „butább” változatokhoz férhetünk hozzá fizetés nélkül.

A Harvard Egyetem

Az MI-használat olyan szinten terjed, hogy egyre erőteljesebbek a szabályozást követelő, valamint megjelentek a technológiai újításokkor felerősödő rettegő hangok. Az Európai Unióban már elfogadták az új törvényt, az USA-ban néhány hónapon belül ülnek össze a döntéshozók.

Soha nem fárad el és szabadságolni sem kell

A Harvardon 2022 őszén még semmiféle MI-szabályozás nem volt. Az elmúlt hónapokban az oktatási intézmény vezetősége és az adminisztráció rengeteget foglalkozott a technológiával, és felpörgött a használatával kapcsolatos kommunikáció. Ennek az egyik gyümölcse, hogy a mesterséges intelligencia most már nemcsak témaként, hanem segédeszközként is jelen van a CS50-ben.

A bevezető tárgyat oktató David J. Malan természetesnek, a szoftveres hagyomány továbbfejlődésének tartja az MI újfajta használatát. A CS50-ben mindig volt szoftver, ősztől pedig a legfejlettebb programokat használják, most a GPT 3.5-ös és 4-es változatokkal kísérleteznek.

Bizakodnak, hogy az egyelőre bétatesztnél tartó, csak CS50 Botként emlegetett MI-vel elérik: minden egyes diákra egy tanár jut.

Az MI más szempontból is hasznos: a hús-vér tanárokkal ellentétben nem fárad el, nem betegszik meg, napi huszonnégy órában, a hét összes napján rendelkezésre áll. A tanulótól függ, hogyan használja, milyen tempóban és stílusban dolgoznak együtt. A technológia segítségével újabb lépéssel kerülünk közelebb a régen megfogalmazott, a gyakorlatban viszont akadozó személyre szabott oktatáshoz.

A Harvard Crimson nyári egyetemének diákjai

Mint minden új technológiai eszközzel, így a CS50 Bottal kapcsolatban is felmerül a kérdés: szép hogy segít, de vajon nem nehezíti meg a tanulók dolgát?

A válasz egyértelmű nem.

A ChatGPT diadalútja után szintén automatikus kérdés, hogy az MI-vel nem lesz-e könnyebb a csalás. Itt a válasz árnyaltabb. Diákok mindig hozzáfértek nem engedélyezett információforrásokhoz. Az MI-vel könnyebb, mert névtelen és célorientált. Használatának korlátozása helyett viszont jobb, ha az oktatásban nagyobb hangsúlyt fektetnek erkölcsi kérdésekre.

A Harvard Egyetem tanári kara reméli, hogy az MI-vel csökken a túlterhelésük, bár például a diákok programjainak értékeléséhez kifejezetten emberi munkaerőre van szükség, úgyhogy CS50 Bot valószínűleg egyetlen állást sem szüntet meg. Ráadásul eleinte biztos, hogy sokat fog hibázni.

Aztán tanul a hibáiból.